Az épület 1976-ban létesült, az akkori Balmazújvárosi Lenin MGTSZ. és a Nagyközségi Tanács összefogásával. Elődjét, a korábbi helyén Szentháromság néven működő gyógyszertárat a város főterén TSZ iroda, étterem és üzletközpont váltotta fel. A 945 m2-es épület kétszintes, emeletén eredetileg két szolgálati lakás létesült. A gyógyszertár nevét a híres botanikus gyógyszerészről, Augusztin Béláról kapta.

2002-ben az épületet új tulajdonosként cégünk felújította, klimatizálta, számítógép-rendszerét felújította és fogtechnikai laboratóriumot is kialakított benne (ami aztán 2006-ban új, erre a célra kialakított helyiségbe költözhetett, egy a közelben újonnan létesített épületbe).

A több mint 30 éves gyógyszertár épületét cégünk 2010 novembere és 2011 decembere között teljesen átépíttette, bővítve az épületnek mind a szociális, mind a raktár részeit is - de elsősorban a betegek fogadására szolgáló officinát. Itt a jelentős alapterület növekedéssel párhuzamosan megsokszorozódtak a kiadóhelyek, modern és gyors gyógyszer-elokészítő ("komissiózós") rendszer került kialakításra, illetve önkiszolgáló "drogéria"-rész. Mindezeket a jelentős informatikai illetve bútorfejlesztés segítette. Az átépítéssel egyidejűleg az önkormányzat felújítja és bővíti a rendelőintézetet, valamint új alapellátó intézményt épít gyógyszertárunk és a rendelőintézet közé, mely így egy egységes épületet fog alkotni. Az új épületrészben postahivatal is helyet kap, valamint valamennyi háziorvos és gyermekorvos is itt folytat majd rendelést.

nyitva tartás: hétfõ-péntek 7.30-18.30; szombat 8-12;
Nyitva tartási időn túl az Őrangyal Gyógyszertárral váltott ügyelet, ügyeletes héten vasárnap és ünnepnap 8-12-ig nyitva.
telefon: (52)370-043, (52)580-140
fax:  (52)580-145
e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
cím: 4060 Balmazújváros, Dózsa György u.3.
személyi jogos gyógyszertárvezetõ: dr. Orcsik István
mûködtetõ: Balmazpharm Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
ügyvezetõ igazgató:  dr. Orcsik István
adószám: 10715138-2-09
cégjegyzékszám: Cg.09-09-001430
bankszámlaszám: CIB 10700141-24385002-51100005